A repülés élménye
Nagyon sokan álmodozunk arról, hogy testünk habkönnyűvé válik, olyannyira, hogy felemelkedik a föld színéről és képesek vagyunk repülni. A repülés vágya szinte minden gyermekben megvan, legtöbbünknél felnőttkorban is megmarad.
A repülés iránti vágy mindig is megvolt az emberben, ezt igazolják a különböző mitológiák, az azokban előforduló szárnyas lények, sárkányok, boszorkányok, repülő szőnyegek és egyéb repülésre alkalmas eszközök. Nagyon sok vallás történetében is olvashatunk repülő lényekről, vagy repülésre képes emberekről. Úgy tűnik, hogy a repülés, a szabadságnak olyan megtestesülése, mely mindig is foglalkoztatta és vágyódással töltötte el az embereket.
Az ember kísérletezése során elkészítette először a sárkányrepülőt, majd a léggömböt, azután a Zeppelint, majd a háború hatására az első repülőgépeket. Az ember álma teljesült. Elkészült az a technikai csoda, mely lehetővé tette, hogy az ember a levegőbe emelkedjen.
Ma már, szinte bárkinek lehetősége van repülőgéppel utazni, sok esetben a vonatnál olcsóbb és praktikusabb, ám nem kell ahhoz utazást, illetve nyaralást tervezni, hogy a repülés élményét megtapasztaljuk.
A sétarepülés célja nem a távolság megtétele, hanem maga a repülés élménye, amit szavakkal leírni csak megközelítőleg lehet, ezt át kell élni, a teljes szabadságot, a repülést.